Építészet, belsőépítészet, lézerszkennelés
Tervker irodaház
Gyár. Alumíniumgyár. Ipari környezet. Mai ember számára ezek a fogalmak az izzadság szaggal, a sűrű levegővel, gondozatlan környezettel és sok egyéb negatív érzéssel társulnak. Ezt a rossz hatást kívántuk ellenpontozni a még ma is működő alumínium gyár tőszomszédságában. Törekvésünk egy tiszta, átlátható, az érkező számára egyre érdekesebb, befelé forduló épületegyüttest létrehozni, a meglévő adottságok maximális kihasználásán túl felhasználva a mai technikai lehetőségeket. A tartalom profán (iroda, üzlet), de mégis sikerült a központba állítani egy olyan meghatározó elemet, ami a teljes térsorból egy központi mag irányába vonzza a tekintet és koncentrálja a közlekedést. Ez a tér (belső udvar) üzletterével rugalmasan enged teret bemutatóknak, vállalati fogadásoknak, előadásoknak.
Mindemellett ez a tér járófolyosójával, alulfeszített tetőszerkezetével, bevilágító tornyaival a kereskedő cég technikai berendezésekre építő karakterét is hordozza. Visszafogott színeivel kitűnik az egyre-másra előbújó harsány lakóépületek tömegéből. A felüdülést jelentő tetőteraszok a konferncia termek résztvevőinek az újdonság élményével mutatják be Budapest panorámáját.
![](https://static.wixstatic.com/media/81e1ca_54e1e32e52ec41be84e8d5a8040f215c~mv2.jpg/v1/fit/w_590,h_787,q_90/81e1ca_54e1e32e52ec41be84e8d5a8040f215c~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/81e1ca_982e326a65234b7e8c47658fc2e6c1e5~mv2.jpg/v1/fit/w_590,h_787,q_90/81e1ca_982e326a65234b7e8c47658fc2e6c1e5~mv2.jpg)